Nevezetességek, látnivalók
Szent Miklós templom
A városközpont egyik meghatározó épülete a monumentális, római katolikus Szent Miklós templom, amely a 14. századból származik, és egy magas gótikus torony is tartozik hozzá. Sáros megye meghatározó építkezéseként emelték az itt otthonra lelő flandriai telepesek. A templom a nevét hazájuk védőszentjéről, Szent Miklósról kapta, a később érkező szász lakosok pedig a német-gót csarnoktemplomok mintája alapján folytatták bővítését. Az egyre bővülő királyi város plébániatemploma idő közben szűkösnek bizonyult, ezért a 14. század végén nagyszabású bővítésen esett át a megbízott egri István püspök felügyelete alatt. A presbitérium hozzáépítésén kívül jelentősen növelték alapterületét. A kassai dóm építésével egy időben bővítik háromhajós csarnoktemplommá. Bár gyújtogatás és rongálás áldozatául is esett a következő évszázadokban, a város hívői mindig helyreállították, hogy szeretett templomuk méltó fényben pompázhasson. A XVI. század elején a hajók falainak megemelésével ismét bővítették, barokk jellegét pedig a 17. század végi átépítésekor kapta. Az impozáns székesegyház 55 méter hosszú, csaknem 35 méter széles, belsejének magassága pedig 16 méter. Jellegzetes díszes körerkélyes, gúlasisakos nyugati tornya 1750 körül készült, majd 1903-ban Schulek Frigyes tervei alapján építik újjá a ma látható formájára. Sűrű bordaosztású hálóboltozat fedi a templom mennyezetét. A templomban a képektől kezdve a szobrokig csaknem mindent eperjesi mesterek alkottak. A gótika és barokk stílus összhangja tükröződik főoltárán, ami a 17. század végéből való. A felvidék barokk oltárszobrászat egyik legszebb emlékének számító oltárába harmonikusan illeszkednek bele a gótikus szobrok, melyek Szűz Máriát, Szent Miklóst és Szent Adalbertet ábrázolják. Cím: Hlavni 81. Telefon: +421 51/773 35 00 Web: https://www.presov.rimkat.sk/